Megújul a debreceni Aranybika szálló, az MCC oktatási központja

Megújul és új szárnnyal bővül a debreceni Aranybika szálló, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központja – jelentették be a munkálatokra kiírt tervpályázat eredményhirdetésén a helyszínen csütörtökön.

A bírálóbizottság az öt érvényes pályaműből a Napur Architect Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak. Ez “építészeti szempontból valódi választ ad az MCC szellemiségének megjelenítésére”. A nyertes pályamű teremtette meg leginkább az összhatást az épített környezettel – ismertette a döntést Erhardt Gábor, a testület alelnöke.

Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató-helyettese a pályadíjak átadásakor azt mondta, az MCC már 24 helyen van jelen a Kárpát-medencében a tehetséggondozás minőségi formáját megvalósító oktatási-nevelési programmal.
Az általános iskolától az egyetemig hatezer diák vesz részt a programokon. Debrecenben 2020-tól vannak jelen, több mint 300 diákot oktatnak – tette hozzá, megjegyezve, hogy programjaikat földrajzilag is közel akarják vinni a diákokhoz, ezért vannak jelen minden megyében.
Hozzátette: küldetésüknek tekintik, hogy olyan nagymúltú, használaton kívüli, sokszor leromlott állapotú épületeket újítsanak fel az MCC otthonául, mint például Debrecenben a patinás Aranybika szálló. Ez korábban nemcsak hotelként, hanem közösségi, kulturális térként is működött.

A tervpályázat célja

az egykori Aranybika szálló teljes körű felújításának, átalakításának és bővítésének megtervezése volt. A szálló új találkozási pontja lesz az oktatási és kulturális tevékenységnek – mondta Lánczi Péter.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, ikonikus épület megújulásának örülhet a város. Az Aranybika Debrecen kulturális, társadalmi életének egyik fontos központja volt a múltban és lesz a jövőben is a városközpontban – fűzte hozzá.
A polgármester utalt rá, hogy a városlakók nem szerették meg, nem fogadták el a szálló szocializmusban épült szárnyát. Ezt most le fogják bontani. Bár az eredeti épület tervezője, Hajós Alfréd nem tervezett még egy szárnyat, az most felépül – mondta.

Erhardt Gábor, a bírálóbizottság alelnöke, az MCC építészeti műhelyének vezetője jelezte:

a pályázatra hat épületterv érkezett, egy pályaművet kizártak. A díjnyertes pályamű mellett második díjat nem adtak ki. Két pályázat megosztott harmadik helyezést ért el. Két pályamunkát pedig megvettek. A díjakat Lánczi Péter adta át a győztes Napur Építészeti Iroda Kft. cégvezetőjének, Ferencz Marcel Ybl-díjas építésznek és a többi díjazottnak.
A tervek szerint az egykori szálló eredeti épülete teljes körű műemléki felújításon esik át, valamint az MCC oktatási programjának befogadására alkalmas új épületrész jön létre. Közterületi zöldfelület létrehozásával a tömbbelső revitalizációja is megvalósul – hangzott el a rendezvényen.

MTI 2022. szeptember 22., csütörtök 14:12

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .