Centrál Kávéház – Az épület

A MEGÚJULT JELENBEN

Modern világban klasszikus vendégszeretet. Az újranyíló kávéház egyszerre tiszteleg a Centrál aranykora előtt, egybeolvasztja a korabeli szellemiséget a jelenkorra jellemző modernséggel és progresszivitással, ezzel együtt minden napszakban, minden alkalomból, a lehető legszélesebb vendégkör előtt nyitva áll.

A Centrál belterének megújításakor fontos szempont volt a kávéház múltjához méltó, kedves, ám elegáns otthonosság érzetének elérése, amelyben a vendég nem feszeng, amelyben fel tud engedni. A kávéja mellett – ha ehhez van kedve – kicsit elveszhet a történelmi időutazásban, nagypolgári életérzésben, felfedezheti a kávéház apró, rejtett szépségeit, meg is örökítheti ezeket, ha épp úgy látja jónak. Ellenben, ha elektronikus leveleire kell válaszolnia vagy egy prezentációt összeállítania, itt ahhoz is talál megfelelő inspirációt.

A KÁVÉHÁZ FELOSZTÁSA

A kialakítás során négy nagy térben gondolkodtak:

Terasz: részben korhű, sok zöld növénnyel díszített, klasszikus francia Grand café terasz, kis asztalokkal, rattan székekkel, kényelmes beülőkkel, kanapékkal. Ez lesz a belváros egyik legvonzóbb kávéházi terasza.

A bejárattól balra eső bár és kávéházi rész: vagyis az eredetileg HÉT-nek hívott terület, amely inkább az esti, vacsorázni betérő vendégek kedvelt része. Központi eleme a félkör alakú, pezsgő, habzóbor fókuszú bárpult, magasított asztalokkal és székekkel körülvéve

A jobbra eső nagy kávéházi hajó: a történelemben a NYUGAT nevet kapta, ez a terület látja el a napközben betérő vendégeket, igazi klasszikus, törzshely érzést keltő miliővel

A galéria: a terület főként csoportok fogadására, rendezvények megtartására alkalmas.

2022-ES VÁLTOZÁSOK

A korhű bejárat visszaállítása: a korábbi oldalsó bejárat helyett, a 2000-es felújításnál kialakított, a kávéház közepére vezető lengőajtó vette át a főbejárat szerepét, ettől a belépő valóban egy Grand Caféban érzi magát az első perctől kezdve.

Megújult a teljes padozat, és egyedi tervezésű térelválasztó elemek is helyet kaptak. Egy nagy közösségi körkanapé és ahhoz illeszkedő dohányzóasztalok szolgálják azok kényelmét, akik elsősorban kötetlen beszélgetésekre térnek be.

A beltér meghatározó hangulata az eklektikus és szecessziós formavilág.

Az ehhez tartozó tárgyi kultúra is megjelenik a kávéházban, így írógépek, könyvek, íráshoz használt eszközök, klasszikus kávéházi márványasztalok, korabeli thonett székek.

Finomabb lett a kávéházi világítás, hangulatos asztali lámpák kerültek a térbe, századelős állólámpák teszik hangulatossá az estéket és a megújított falakat díszítő fényekkel emeljük ki.  A korábbiakhoz képest világosabb lett a beltér, ennek célja a könnyedség, fesztelenség érzésének javítása.

Egyedülálló módon két zongora is helyet kap a kávéházban, a bejárat egyik és másik oldalán, amelynek célja, hogy a napközbeni kávéházi rész és az esti bár-éttermi rész is dedikált zenei programot élvezhessen.

Újraéled a kávéház történelmi kávéskonyhája a korábbi cukrászpult helyén.

A térbe sok klasszikus kávéházi növény került, az arany különböző árnyalatai, a zöld és világos barnás színek uralják a tér sok elemét.

A Centrál belső élményének megteremtésén az Eventrend által összefogott, de különböző tudású és múltú szakemberek dolgoztak. Így kapott helyett a csapatban többek között Hergenrőder Ildikó belsőépítész és Meskó Zsolt színházi rendező is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .