Folytatódik a budai Millenáris bővítése

Folytatódik a budai Millenáris bővítése, az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén zöld pihenőparkot és 500 férőhelyes mélygarázst építenek – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselője hétfőn az építkezés helyszínére látogatott, ezt követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a következő napokban megkezdik a lebontott gyárépületek alapjainak feldarabolását és elszállítását. A várhatóan tavaszra befejeződő bontási munkákat úgy ütemezik, hogy a Széll Kálmán tér felújítását ne hátráltassa és a karácsonyi vásárlásokat se nehezítse parkolóhiány – tette hozzá.

A munkálatokkal egyidejűleg környezeti állapotfelmérést is végeznek, mivel ezen a területen sok évtizeden keresztül ipari tevékenység folyt. Ennek ismeretében dönt majd a környezetvédelmi hatóság a beavatkozásról – tájékoztatott a miniszter.

A közlemény szerint nyílt közbeszerzési eljárás indult a park és a mélygarázs tervezésére, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos egyéb mérnöki szolgáltatásokra.

A Fény utca gépjárműforgalmának elvezetésére a tervezőnek olyan megoldást kell találnia, hogy a Millenáris régi és új része között a gyalogos átjárás zavartalan lehessen – emelte ki Varga Mihály a tájékoztatásban.

A létesítmény látványterveit a jövő év elején mutatják be, a park és a mélygarázs 2017-ben készülhet el – áll a közleményben.

A kormány 2013-ban határozott arról, hogy a Budapest II. kerület, Margit körút 85-87. szám alatt található ingatlanon, az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén közpark létesüljön. A forgalmas környék átszellőzését akadályozó, jó ideje használaton kívüli épületeket 2015 tavaszára bontották le a földfelszínig – idézik fel a közleményben.

 

http://www.holmagazin.hu/cikk/folytatodik-a-budai-millenaris-bovitese 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..